“Nagypapa nap” – köszönjük a segítséget!

Évek óta izgalmas és várva várt alkalmak, amikor a nagymamák vagy a nagypapák kiemelt vendégei az óvodának. Olyan élményekben gazdag lehetőségek, melyekben minden részt vevő töltődik. A gyermekek, a nagyszülők és a pedagógusok is.

Lótunk-futunk egész nap, és ilyenkor csodavilágba kerül nagyszülő és unoka. És ez nagyon jó, szívet melengető és mély érzelmeket hordozó. Az egymásra figyelésnek olyan fokát lehet meglesni, ami a szürke hétköznapokban elsikkad.

Ezért szeretem rajongásig ezeket az alkalmakat. Ezért bíztatom kollégáimat, hogy próbálják ki, éljék át, mennyi élményt adhat mindenkinek, aki részt vesz benne.

Az idei nagypapa nap kicsit más volt, mert hatalmas feladatot tűztünk ki a nagypapák elé: a zöldséges kertünk elkészítését, azért, hogy tavasszal minden csoport ültethessen, gondozhassa a kiválasztott zöldséget, majd ha megérett, le is szüretelhessék azt.

Az idei nagypapa nap kicsit más volt, mert apukák is jöttek. Lelkesen, tettre készen várták, mi a feladat, és közös erővel hozták létre a terveken szereplő kiskerteket.

Az óvoda minden gyermekének és munkatársának nevében köszönöm segítségüket! Köszönöm, hogy ilyen módon is segíteni tudják pedagógiai munkánkat!

Hiszem, hogy az ide járó gyerekek évekig fogják emlegetni, az én apukám, az én nagypapám segített a megépítésében. És hosszú-hosszú évek múlva is szép emlék lesz, hogy amikor óvodások voltak, a számukra szeretett személyek létrehoztak valami különlegeset és fontosat.

Köszönöm még egyszer mindenkinek, aki részt vett a megvalósításban!

Remélem, még többször vendégül láthatjuk mindannyiukat!

Nagy szeretettel:

Gángoly-Nagy Anita

intézményvezető